Piliscsabai kereső

Egyéni keresés

2009. augusztus 29., szombat

Piliscsaba egységes arculata?

Pénteken, kéz a kézben az építész és az agrármérnök (mindketten képviselők) elindult egységes képet keresni Piliscsabán, megnézték azt is, hogy a közterületek milyen állapotban vannak. Véleményük szerint sokkal jobb lenne egy egységes kép, egy rendezettebb környezet, mert akkor jobb az emberek közérzete is. Lehet ebben némi igazság, de a falunak nem az a legnagyobb gondja jelenleg, hogy a köztéri szobrai passzolnak-e egymáshoz. Lehetségesnek tartom, hogy azok, akik lent laknak a faluban és a rossz esővíz elvezetés (plusz a csatornába vezetett esővíz) következtében évente többször elönti őket a szar (szó szerint) azokat nem érdekelnek ilyen „marhaságok”, persze fontos ez is, csak nem most.

De más is történt itt Piliscsabán, pénteken, ami szintén nem annyira fontos , bár pár képviselőnek úgy látszik nagyon kellenek ezek a propaganda dolgok. Gondolok itt arra, hogy most meg a ligeti megállót tették rendbe, ez dicséretes.
De, a képviselőknek nem ez lenne a dolguk!
Nagyon jó lenne, ha végre azzal foglalkoznának, amiért meg lettek választva, kész kabaré hogy a hivatalos honlapon mindig csak arról lehet olvasni, vagy palántáznak valahol, vagy forrást tisztítanak. Ja, meg mindenféle bizottságot állítanak fel. Ehhez értenek, de nekem az a gyanúm, hogy semmi máshoz.

2009. augusztus 25., kedd

Piliscsabai éttermek és pizzériák.

Bár manapság egyre kevesebben járnak étterembe vagy rendelnek pizzát, mégis fontos egy ekkora településnél mint Piliscsaba, hogy legyen egy-két vagy több normális étterme vagy kifőzdéje.
Igazából még nem jártam ( ettem ) végig az összeset, de a terveim szerint végigfogom.
Nem afféle komoly gasztró tesztről lesz szó, hanem csak az árakról a hely hangulatáról meg ilyesmiről.
Első körben a piliscsabai pizza házhozszállítást fogom tesztelni, aztán bővítem a kört és a környező településeknél folytatódik a teszt.

2009. augusztus 23., vasárnap

Rendkívüli testületi ülés 2009. augusztus 24.-én

Piliscsaba Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2009. augusztus 24-én (hétfőn) 10.00
órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kistárgyalójában tartja rendkívüli ülését.

1./ VIS MAIOR támogatási kérelem benyújtása
2./ A Piliscsabai Vízművek Kft.-vel kötendő együttműködési
megállapodás jóváhagyása
3./ Az ADITUS Zrt.-vel kötendő megbízási szerződés aláírásának
jóváhagyása
4./A Piliscsabai Önkormányzati fenntartású piac helyszínének kijelölése

2009. augusztus 17., hétfő

Piliscsabai rendezvények.

Piliscsaba Önkormányzata sok tekintetben példát vehetne az Ivádiaktól. Nem semmi, hogy ez a kis falu és ennek a kis falunak a polgármestere miket talál ki.
Érdemes megnézni a község hivatalos honlapját, rajta van minden projekt-jük.
Ha itt Piliscsabán csak fele ennyire lenne tökös a vezetés és a falu lakossága is egy kicsit jobban összetartana, akkor itt is lehetnének hasonló dolgok.
Jó lenne ha úgy lehetne szórakozni egy-egy rendezvényen mint régen, és az, hogy az ember hogyan érzi magát nem azon múlik , hogy hány celebet vagy megasztárt tud egy adott község meghívni. Idén szerencsére nem erőlteti az önkormányzat az Augusztus 20.-át, nincs is értelme mert valószínűleg ahelyett , hogy együtt bulizna mindenki lenne egy réteg aki fontosnak tartana pont akkor valamilyen demonstrációt.
Nagyon nagy kár az , hogy Piliscsaba csak negatív előjellel kerül be a médiába, pedig lehet másként is.

2009. augusztus 4., kedd

Óvoda, mi legyen a neved?

Ha már lesz egy óvodánk, akkor annak név is kell. Nagyrabecsült Önkormányzatunk pályázatot hirdetett, melyben a leendő óvodának keres nevet.
A beérkezett nevekből egy bizottság választ. Feltehetően alakítanak egy névválasztó bizottságot mert bizottságot alakítani jó dolog. Persze az is lehetséges, hogy egy meglévő csapat fogja megszűrni a pályázaton leadott neveket.
Mi legyen az óvoda neve? Nem tudom, lennének ötleteim, de mivel ezek elég cinikusak, valószínűleg már az első körben kiesnék a névadásból.
Normális nevek meg most nem jutnak az eszembe, de majd kicsit erőltetem az agyamat és kitalálok valami igazán jó nevet.
Addig mindenki törje a fejét és adja le az általa javasolt nevet.

2009. július 3., péntek

Csaba-nap

Most szombaton kerül megrendezésre a második Csaba-nap. ( juli. 4 )
Helyszíne az uradalmi ház és az előtte lévő Csaba-kert.

Talán nem fog megenni senki ha bemásolom ide a programot .


9 órától főzőverseny
10 órától Kézműves kiállítások. Bábszínház: Arany János - A Jóka ördöge című zenés bábjáték kerül bemutatásra.
12 órától Juhász Tibor és Juhász Zsigmond lovas íjász bemutatója, Fekete Sólymok íjászcsapat bemutató
13 órától a főzőverseny értékelése, kóstolás és borászati bemutató
14 óra 50 perckor Csaba-napi köszöntő
15 órától Döbögő táncegyüttes műsora
16 órától Molnár Zsolt és Molnárné Czeglédi Cecília „Édes anyanyelvünk” címmel előadás
17 órától Gyarmati Richard és Vig Zoltán fotókiállítás megnyitója
18 órától a piliscsabai Wertigo együttes koncertje
19 órától Abszolút Hallás Blues Band koncert
20 órától Ágas-bogas együttes táncháza

( forrás: Piliscsaba hivatalos honlapja. )


Nem egy nagy buli, de biztos nagyon jól fog szórakozni aki elmegy.
Remélem sör is lesz. :)))

2009. július 2., csütörtök

Mobil óvoda

Mobil óvoda!

Ha már óvoda, akkor Legyen a neve mobil óvoda és ne konténer ovi.
Vettem a fáradságot és én is utána néztem a mobil óvodáknak, igaz kicsit szűkebb a költségvetésem mint a hivatalnak , ezért én az intenetet használtam. Mondjuk ezt nekik is tudnám ajánlani , hiszen akkor nem kellett volna elmenniük egészen Ausztriáig.
Annyi csak a dolgunk , hogy használjuk az internet egyik legnépszerűbb keresőjét a google-t.
rögtön láthatjuk, Hűvösvölgyben nem régen adtak át egy mobil óvodát, Diósdon pedig épül egy.
Mit kellet volna tenni első lépésben?
Erre a két helyre elmenni és itthoni tapasztalatokat gyűjteni, ezért kár volt a sógorokig menni , ráadásul ott kicsit másabb az óvodai rendszer is.
Biztos vagyok benne, hogy a kis csapat amely elment erre a "csapatépítő tréningre" a saját zsebéből fizette az utat, hamár közelebb nem találtak mobil óvodát. ( vagy legalábbis remélem )

2009. június 8., hétfő

Peregrinus étterem

Új néven, új csapattal megnyitott a Peregrinus étterem ( volt Zakeus ). Peregrinus jelentése: vándor, zarándok ( meg sok hasonló ). Azt megszokhattuk már az egyetemtől, hogy józanul is kimondhatatlan neveket a az épületeinek, de talán most ez egy viszonylag normális név. Egyébként pályázat útján kapta az épület ezt a nevet. Kíváncsi vagyok, hogy fogják a rövidíteni a diákok és az egyetemen dolgozok. Jó lenne tudni, ezenkívül még milyen elnevezések kerültek szóba, csak azért hogy lássuk mennyire kreatívok az emberek. Bizonyára volt rengeteg vicces javaslat.

2009. június 6., szombat

Rendkívüli testületi ülés 2009. junius 8

Piliscsaba Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. június 8-án (hétfőn) 19 órára rendkívüli testületi ülést hívott össze. Napirend: Óvoda-projekt Piliscsaba.


Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz az eredménye ( ha lesz ) a testületi ülésnek.

Félek attól, hogy elmérgesedik a helyzet, mégjobban meg lesznek osztva a lakosok, és csak és kizárólag arra fognak koncentrálni az emberek – a testületben és azon kívül - , hogy a másiknak minden áron keresztbe tegyenek.

Az tény, hogy nem a legszerencsésebben működnek a dolgok ebben a faluban. A lakosság tájékoztatása enyhén szólva sem megfelelő.

2009. június 4., csütörtök

Óvoda-projekt

Óvoda-projekt


Már megint baj van Piliscsabán.

Miért van az , hogy Piliscsaba legtöbbször valami negatív hírrel kerül be a hazai sajtóba?
Most éppen azzal, hogy van egy megnyert pályázatunk de mégsem élünk a lehetőséggel.

Lehetne építeni egy korszerű óvodát ahol minden gyermek elférne és szép új környezetben játszhatna és játszva tanulhatna.
A leendő óvoda helye szerintem nem a legjobb választás de ha már így alakultak a dolgok akkor talán meg kéne lépni ezt az építkezést. Már most nagyon kevés a hely a piliscsabai óvodákban és ez csak rosszabb lesz ahogy az évek telnek, arról nem is beszélve hogy nem a legjobb az állapotuk.

Kell Piliscsabának ez az óvoda és kész.

Mi lesz azokkal a gyerekekkel akiket helyhiány miatt nem vesznek fel, hova teszi őket a szülő? Viszi magával a munkahelyére? Elképesztő ami ebben a faluban folyik, ahelyett, hogy egyre élhetőbbé válna, egyre mélyebbre süllyed.
Én az hiszem mégegyszer át kéne gondolni ezt az óvoda-projektet. És talán ideje lenne egy falugyűlést is összehívni. ( ha még nem késő )

2009. május 12., kedd

Választás

Választás




-Ahogy sejtettem nem volt komoly részvételi arány a piliscsabai időközi választáson.
A lényeg az, hogy lett egy polgármesterünk és néhány képviselőnk. Remélem ez a társaság megpróbál most már dolgozni is és nem csak azzal lesznek elfoglalva , hogy egymásnak keresztbe tegyenek. Sajnos a hülyeséget hamar eltanulták a nagypolitikából, pedig ha szépen leülnének megbeszélni mindent kulturáltan , talán előrébb lennénk.
-Azért az érdekes, hogy a mostani választáson majdnem mindenki független jelöltként indult, jó persze azért volt kivétel de nem az volt a jellemző.
Igen volt egy egyesület is , de azért az mégsem egy párt. Jól megérezték , hogy az embereknek tele van a bakancsuk már ezzel a politikai marhasággal.

-A másik dolog ami számomra igen érdekes, hogy ki mióta él „Csabán”. Majdnem mindegyik választási szórólapon rajta volt , hogy 28 éve itt lakom, már a szüleim is itt laktak, ezer éve itt lakom stb.
Ezt egyszerűen nem is értem, szakmai szempontból pont semennyire sem érdekes mióta él itt az ember, vagy ért a munkájához és tenni szeretne a faluért vagy nem. Ez szintén egy olyan dolog amit ha országos szinten nézünk akkor azt látjuk hogy ki a magyarabb a magyarnál. Jó dolog a lokálpatriotizmus, egy darabig, utána ártó káros és nevetséges is tud lenni. Például a minap beszélgettem az egyik falubelivel, kérdezem tőle mégis kire fog szavazni? Azt mondja XY-ra , mert az legalább régi csabai.
Az egészben az a szomorú , hogy sokan ugyan ilyen szempontok alapján szavaznak. És ami még szomorúbb a szavazatuk ugyanannyit ér mint az enyém vagy a tiéd.

2009. május 10., vasárnap

Időközi választás Piliscsabán

Időközi választás Piliscsabán

Eljött az a nap amelyet sokan vártak és sokan feleslegesnek tartanak, időközi választás Piliscsabán.
Nekem valami azt súgja , hogy mérsékelt lesz a részvétel. A felhozatal olyan amilyen, ebből lehet választani és kész. Holnapra kiderül minden , akkor majd leírom a véleményemet hátha érdekel valakit.

2009. április 16., csütörtök

Új út?

-Amint az Piliscsaba nagyközség Önkormányzata hivatalos honlapján is olvasható, nem az óvodaépítés miatt lettek a fák kivágva a temető kerítése mellett.
A jegyző úr tájékoztatása alapján kiderül, hogy a temető kerítése nem a megfelelő helyen áll hanem beljebb és tekintettel arra, hogy a temetőt amúgy is bővíteni kell, ezért a kerítést kiteszik a helyére ezáltal az út is arrébb kerül meg az oszlopok is.
Az oszlopokat az ELMÜ ingyen áthelyezte, mert nagyon jó fejek. ( a mai világban ingyen munka ? )
Tehát lesz új kerítése a temetőnek plusz lesz új út plusz lesznek új fák ültetve valahova.
A kérdés az , hogy MIKOR, mert erre nem tért ki a tájékoztatás.
Nagy kár , hogy engem nem kérdeztek meg arról akarok-e fát vágni , szerettem volna egy kis tüzelőhöz jutni, meg gondolom sokan mások is.
Na mindegy , legalább utólag megtudtuk a történetet.

2009. április 8., szerda

Locsolóbál és kátyú

Jön húsvét, és jönnek a locsolóbálok.
Pl. április 12.-én vasárnap A Szaki nagytermében este héttől hajnalig. A fergeteges hangulatról a leányvári sramli zenekar gondoskodik. 2000 Ft. a beugró.
Aki úgy dönt, hogy megy az érezze jól magát. :)
Hétfőn a locsolni indulók pedig gondolják végig érdemes-e autóba ülni ha netán ittak némi alkoholt.
Szerintem nem érdemes, már csak azért sem mert nagyon könnyen ugorhat a jogsi, ugyanis fokozott lesz a rendőri jelenlét az utakon.

Más.
Új betonoszlopokat ásnak be a temető mellett, így igen szűk lesz az út a kerítésig. A kérdés az, hogy vajon az utat is megcsinálják vagy nem.
Mellesleg faluszerte kátyúznak , pontosabban a lukakból púpokat alkotnak a jómunkásemberek.
De legalább történik valami az utakkal, lesz amit teljesen újra aszfaltoznak lesz amit csak foltoznak. Szerencsére a Bajcsyhoz nem nyúlnak hozzá az úgy jó ahogy van, csak az a baj, lassan darabokra hullik rajta az autóm ( nemcsak az enyém ). Nagyon hiányozna ez a szar macskakő, de gondolom mindenkinek a faluban.

2009. április 6., hétfő

Google adatvédelmi nyilatkozat

A Google Adsense új szabályai szerint közzé kell tenni egy adatvédelmi nyilatkozatot, melyben a következőket kell feltüntetni:

A DoubleClick DART cookie-t a Google használja az AdSense tartalomhoz hirdetéseket megjelenítő webhelyek hirdetéseinél. Ha a felhasználók meglátogatnak egy AdSense megjelenítői webhelyet, és akár megtekintenek egy hirdetést, akár rákattintanak egy hirdetésre, egy cookie kerülhet az adott végfelhasználó böngészőjébe. Az ilyen cookie-kból gyűjtött adatokat a rendszer arra használja fel, hogy segítse az AdSense megjelenítőit a hirdetések jobb kiszolgálásában és kezelésében a webhelyeiken és az interneten.

•A Google, mint külső szállító cookie-kat használ hirdetések megjelenítésére az Ön webhelyén.
•A Google által használt DART cookie lehetővé teszi, hogy a felhasználók számára a hirdetéseket az Ön webhelyén és az internet egyéb helyein végzett látogatásaik alapján jelenítse meg.
A felhasználók kikapcsolhatják a DART cookie használatát a Google hirdetésekre és tartalmi hálózatra vonatkozó adatvédelmi irányelvek felkeresésével.

2009. április 5., vasárnap

Garancsi-tó és Kopár-csárda környéke


Ma ebéd előtt egy kisebb sétát terveztem a garancsi-tóhoz. Afféle kis átmozgatást, hogy jobban essen a vasárnapi rántott hús. Fel is mentünk a gyerekekkel és életem párjával, vittük az ilyenkor szokásos kellékeket mint tollas szett , labda és természetesen némi elemózsia.
Meg kell mondanom nem sokáig maradtunk, mert rengeteg a béka és a lányok valamiért nagyon féltek tőlük vagy inkább attól, hogy rálépnek egyre. Majd ha levonultak a kétéltűek a színről akkor visszatérünk ide.
Mindenesetre egy kis időt azért eltöltöttünk a tó mellett melynek egyre aggasztóbb a szintje. Sajnos minden évben kisebb lesz a vízfelület aminek sem a horgászok sem a kirándulok nem örülnek, talán ki kéne kotorni a medret, hátha akkor a források magukhoz térnének. Mindemellett ez egy igazán remek hely és igazi családi vagy baráti piknikeket lehet rendezni.
Miután nem kívántuk tovább kerülgetni a békákat ezert úgy döntöttünk elmegyünk a Kopár-csárdához az erdőbe egy kicsit sétálni. Szintén egy kellemes hely, de most olyan mint egy katasztrófa sújtotta vidék. Az étterem környéke még rendben lenne, de ha egy kicsit elindulunk az erdőbe akkor ér a meglepetés.

Rengeteg a kidőlt fa amelyek jórésze ráadásul fenn akadt a társain, ez nagyon veszélyes főleg ha szeles az idő. Biztos , hogy rendbe teszik majd, de gondolom ez beletellik egy kis időbe, addig is ha erőseb a szél legyünk nagyon óvatosak.

2009. április 4., szombat

Fakivágás


Ma reggel arra lettem figyelmes , hogy kivágják az összes fát a temető mellett.
Nem tudom mi lehet az oka , talán veszélyesek voltak vagy ez már az erdészkertben építendő óvoda projekt része, mármint a fák elpusztítása.
Remélem az Önkormányzat telepít helyettük újakat és legalább kétszer ennyit, mindenesetre érdekelne miért történt a kivágás.
Kár lesz az Erdészkertért, szerintem és sokak szerint nem ide kellett volna építeni az óvodát, de majd erről írok később egy hosszabb posztot.